2019. június 11., kedd

Pünkösd 2019


Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!


Pünkösd első napja

Gyülekezeti Hírlevél 


 Lekció:Apostolok cselekedetei 2, 1-21

Alapige: " De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” 
/Apostolok cselekedetei 2, 21/

Ifjú konfirmandusaink első Úrvacsorája. 











 Igehirdetés, ha nem indul automatikusan, letöltés után meghallgatható.

Pünkösd első napján 95 fő vett részt Istentiszteleten, ebből 81 fő Úrvacsorázott.

Pünkösd második napja

Gyülekezeti Hírlevél 


Lekció:Apostolok cselekedetei 2, 29-47

Alapige: " Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van." /1Korinthus 2, 11-16 /

 Ünnepi Istentiszteletünkön felnőtt konfirmációi fogadalomtételre is sor került.


 Igehirdetés, ha nem indul automatikusan, letöltés után meghallgatható.

Pünkösdhétfőn 65 fő vett részt Istentiszteleten, ebből 55 fő Úrvacsorázott.













 

 



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése