2018. augusztus 26., vasárnap

Istentisztelet 2018-08-26

Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!

Gyülekezeti Hírlevél



Lekció: Ámosz 1,1-2,16 itt  olvasható. ( www.szentiras.hu)
 
Alapige: " Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket" / Ámosz 3,2/


2018-08-31-én ismét filmklub lesz.
 
 
 
 

2018. augusztus 19., vasárnap

Harcói református templom, Erdély, Maros megye

Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!


A hosszú hétvégét megelőző napokban érkeztünk meg harcói presbitertestvérünkhöz. Sokan emlékezhetnek még, hogy annak idején gyülekezeti kiránduláson vettünk részt itt, és ők is voltak nálunk. Czirjék Öcsivel innen ered a barátságunk, mely ezen a kirándulásokon kívül személyes látogatásokkal is kiegészült. Utolsó napunkon a délelőtti istentisztelet után felmentünk és megnéztük a felújítás alatt álló református templomot, mely a 13. században épült ferences rendi szerzetesek által. A reformáció 1517-es "kikiáltása" után hihetetlen hamar a helyi reformátusok tulajdonába került 1518-ban. Az akkori földesúr követte Kálvin tanításait, és a kor szokásainak megfelelően " akié a föld, azé a vallás" elvet követte. A mostani felújítás pályázat alapján történik, melynek során freskókat találtak a templomban. Az épületet a munka befejezése után műemlékké avatják. Bővebb információ az alábbi linken olvasható. Ezen kívül meséljenek a képek.















Úrvacsorai Istentisztelet 2018-08-19

Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!

Gyülekezeti Hírlevél


Lekció: Zsoltárok 62  itt olvasható. (www.szentiras.hu)

Alapige: " Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult." /Máté 7, 24-27 /


 Az első Úrvacsora

 Istentiszteletünkön 62 fő vett részt, 52 fő Úrvacsorázott






2018. augusztus 13., hétfő

Istentisztelet 2018-08-12


Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!


 



A mai Istentiszteletünkön Árpásí József pélmonostori lelkipásztor hirdette közöttünk Isten igéjét,

A lekció Máté 13, 24-30 itt  és a Máté 13, 36-43 itt olvasható. (www.szentiras.hu).

Alapige:
" Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja! "   
/ Máté 13, 43 /

A mai Istentiszteleten 50 fő vett részt.
 

2018. augusztus 6., hétfő

Istentisztelet 2018-08-05

Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!

Gyülekezeti Hírlevél



Lekció: Jakab 1, 22-25 itt, és Jakab 2, 14-26 itt olvasható. ( www.szentiras.hu)

Alapige: " Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát"  Máté, 7,21

Istentiszteletünkön lett megkeresztelve Truczkai József, és Nyitrai Adrienn második gyermeke Dávid. Isten áldását kérjük a kis Dávid és fogadalmat tett szüleinek életére!


Istentiszteletünkön 71 fő vett részt





2018. augusztus 1., szerda

Istentisztelet 2018-07-29

Áldás Békesség!

Sok szeretettel köszöntjük Olvasónkat!

Gyülekezeti Hírlevél




Lekció: Zsoltárok 103/ 1-22 itt olvasható (www. szentiras.hu)

Alapige: "Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk. És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van." Lukács 9/ 49-50

Istentiszteletünkön lett megkeresztelve Jakab Gábor, és Novák Mónika Zalán nevű fiát





Istentiszteletünkön 81 fő vett részt.